Ai Texas gyűjtemény (Hey3x, MS, SC)
Mert a western hangulat még mindig hódítXD
Íme három fellépés a csodálatos Yamapitól *szivecske*
Ajánlom mindenkinek figyelmébe az undi cipőket, és a selyemrózsás övet XD
A klip majd jön, de égetésnél kiborította a VirtualDubot, és szegény most pszichológushoz jár. Felépülése után feltétlenül hozom azt is:D

Ai Texas
Olyan régen foglalkoztunk Yamapivel, hogy na, pedig igazán megérdemelné, mert most jó dolgokat csinál: Először is ott van ugye a az utazós műsora a Route 66, meg az Ending planner (ami szerintem mondjuk inkább morbid, mint jó, de egye fene:P), és ha már az ending plannernél tartunk, ne felejtsük el a sori jó kis témazenéjét az Ai Texast, ami 29-én fog megjelenni.
Ez utóbbival szeretnék most kicsit behatóbban foglalkozni. Nem nagyon néztem még körül, van-e hozzá fordítás (akármilyen nyelven is), de elkapott a gondolata, hát leírtam a szöveget, és lefordítottam (egy kicsit puskáztam egy netes japán szövegből, ahol nem értettem valamit:P)
Úgyhogy ímé~~ A dalszöveg, jó olvasást:)
(Ha jött ki hivatalos szöveg hozzá, természetesen át fogom nézni, hogy mit fordítottam félre;))
Tegoshi miatt lépett ki Yonezawa az AKBból?


Mert ugye bár Yonezawa Rumi és Hirajima Natsumi kiléptek az AKB48-ból (vagyis inkább kirúgták őket). Mégpedig azért, mert fiúkkal találkozgattak – és erről képi bizonyíték is akadt. Most úgy néz ki, hogy a Tegoshi fangirl-ök keze van a dologban.
A Johnny’sos fiúknak ugyanis nem lehet accountjuk közösségi oldalakon, de Tegoshinak mégis csak van, és erre a rajongói is rájöttek. Meg arra is, hogy Tegoshi barátai között Yonezawa kisasszony is szerepel. Itt látták meg azt a képet, amin a hölgy különböző fiúkkal hetyeg, és amit később kiposztoltak mindenféle fórumokra bosszúból.
De nem ő az egyetlen AKB-s lány, akivel összehozták Tegoshit. A neve szerepelt már együtt Kojima Harunáéval és Oshima Yukóéval is, továbbá úgy hírlik, hogy gyakran találkozgat MouMusu-s lányokkal és fehérneműmodellekkel is. De a fanokat az bőszítette fel igazán, hogy az egyik Tegomass koncerten megpillantották Yonezawát a VIP szektorban.
Az AKB-sok amúgy sem vetik meg a Johnny’sosokat. Van például egy pletyka, mely szerint a Sexy Zone-os Nakajima Kento egy M kezdőbetűjű AKB-s lánnyal jár.
Tegomass no ai (dvd) - magyar

Duet (2011.12) Yamapi (Émi)

"Bizonyára sokatok úgy gondolja „De ezt mind meg tudod csinálni úgy is, hogy közben a NEWS-ban maradsz!” De én tudtam, ha ebben a „biztonsági övezetben” maradok, amit a NEWS jelentett, akkor csak elkényelmesedek."
Wink up (2011.12) Yamapi (Émi)

"Őszintén sajnálom, ha miattunk nyugtalanná vagy idegessé váltatok, az egyetlen dolog, amit szeretném, hogy megértsetek, az az, hogy mi nem egy nagy veszekedés miatt vagy után váltunk külön, hanem csak egyszerűen más utakon szeretnénk járni innentől."
NEWS - NEWSpice #23 (Émi)

Shige: Mit csináltatok, amikor bementetek?
Tegoshi: Összetörtük a berendezést.
Duet (2011.12) Üzenet a NEWS-tól neked (Émi)

"És ez volt a legvégső döntésünk. Nagyon sok választásunk lehetett volna, de magunk között megbeszéltük „Négyen csináljuk tovább!”. Az első és legnagyobb indok erre az volt, hogy meg akarjuk védeni azt a NEWSt, amit együtt hoztunk létre, a rajongókkal együtt. Tudjuk, hogy ez egy nehéz út lesz tele falakkal, de mi szorosan tartjuk magunkat a döntésünkhöz, miszerint együtt maradunk." Kei-chan
Member Ai 728 (jan20)
Havazi~k 


Tokióban
Havazik ![]()
11 évvel ezelőtt, mikor január 21-én a Johnny’s-os meghallgatásomra mentem, ugyanígy havazott~
Vagyis
Holnap lesz a 11. évfodulója annak, hogy beléptem a Johnny’s-ba, már a tizenkettedik évbe léptem ![]()
![]()
![]()
![]()
Köszönöm minden rajongónak, aki eddig támogatott, nagyon hálás vagyok
Ez után is tartsatok ki mellettem ![]()
A 12. évfordulón
Majd meghálálom valahogy 
Mi van még? Mi van még?
A múltkor együtt rádióztam Tegoshival. Amikor megláttam belépni a rádió épületébe, nagyon meglepődtem 


A hajszíne…
Na, szerintetek milyen volt? Szőke? Barna?
Platinaszőke![]()
![]()
![]()
Azt mondta, ezt a színt mindig ki akarta próbálni
Nagyon jól állt neki ![]()
Ha még nem láttátok, akkor remélem, már kíváncsian várjátok!
Hát akkor… Ma még dolgom van Ibaraki prefektúrában
Úgyhogy megyek is.
Kategóriák: Fordítás_Napló_MenAi Címkék: kei chan
írta: Via
Megszűnt a Megaupload
Megszűnt a Megaupload, ezért a tartalmaink egy része ideiglenesen nem elérhető. Elnézést a kellemetlenségért, a türelmeteket kérjük:)
Myojo 2012.01
Annyi ebben az interjúban a random téma, hogy nehéz összefoglalni miről is szól, minden esetre aranyos, és megtudhatjátok belőle, mi dobogtatta meg mostanság kedvenceitek szívét:)
Wink Up 2011.12 (Émi)

A fordítást Émi követte el~ Olvassátok szeretettel~ <3
Duet 2011.12 (Émi)
Cuki interjú, amiből megtudhatjuk, hogy a fiúk hol randalíroznak a legszívesebben. A fordítást Émi készítette~ Az olvasáshoz tovább:)
Az elmúlt hónapok hírei~
Tekintve, hogy a freeblog elszállt~ És odalettek az elmúlt pár hónap bejegyzései, ráadásul a múlt héten futottak be új hírek is, gondoltam, írok egy gyors összefoglalót arról, hogy mi volt, és mi lesz.
* A múlt hónapban megjelent a Tegomass albuma a Tegomass no Mahou
* A NEWSból kilépett Ryo és Yamapi, így a NEWS négytagú lett. Yamapi szólóban folytatja, Ryo a Kanjaniban, az új NEWS pedig remélhetőleg nem soká valami széppel fog megörvendeztetni minket:) Mi továbbra is foglalkozunk mindannyiukkal
* Ennek kapcsán okt. 20-szal megváltozott a jelszónk. A hatosból négyes lett.
* Új pletyka! Ryo megint bekerült a Friday magazinba. Egy csaj küldött be róla elég személyes képeket, voilá~ Katt a képre a nagyobbért~
* Yamapi új detektíves filmszerepet kapott. A sorozat címe Saikou no jinsei no owarikata vagy valami ilyesmi, és egy temetkezési vállalkozót fog alakítani, akinek románca lesz az ügyeletes újonc nyomozócsajjal. A sori a TBS-en lesz látható januártól csütörtökönként, japán idő szerint este 9től.
Kategóriák: Hírek_Dorama, Hírek_Koncert, Hírek_Pletyka Címkék: ryo, tegomass, yamapi
írta: Via
Tegomass no Mahou album

A zenéhez tovább~
Kategóriák: Letöltés_Zene, Fordítás_Dalszöveg Címkék: tegomass
írta: Via
Mahou no Melody PV (hun)

Letöltéshez tovább!
Shounen Club Premium - Mahou no Melody

Tovább a letöltéshez:)
Kategóriák: Fordítás_Videók Címkék: tegoma, tegomass
írta: Via
[SCP] Tegomass - Bokura no Sora és Kék pad

Elfogultságom teljes tudatában tessék egy Tegoshi kedvcsinálónak:) A videókhoz tovább~~
Tegomass no Ai koncert - ChuChuChu (hun)

Egy kis ízelítő a koncertből. Természetesen az egész le lesz feliratozva, de ez a rész annyira édes volt, hogy muszáj volt nekiesnem:)
Kategóriák: Fordítás_Koncert_Tegomass no ai Címkék: tegomass
írta: Via
Tegomass no ai preview 2 - Miso soup + Moshimo... PV

Újabb két remek kis klip, hogy egy perc nyugtunk se legyen, mindenképpen tövig rágjuk az összes körműnket, hogy mikor jön már a DVD-nk~~ *_______* Tegoshi még mindig úgy néz ki, mint egy megtépett papagáj, de ettől függetlenül cuki :P Massu meg... porondmester?:P
Tovább a vidikhez~
Kategóriák: Fordítás_PV, Fordítás_Koncert_Tegomass no ai Címkék: tegomass
írta: Via




